Emma Folami Danvater vagyok, s itt rögzítem gondolataimat egy hangszalagon majd, amelyek velem történnek az elkövetkezendő egy hétben, melyet egy Szibériai kastélyban, és annak környékén töltök. Vendéglátónk egy különleges találmányt szándékozik bemutatni, egy nyaralás keretein belül.

2010. július 12., hétfő

Utolsó vacsora?

Micsoda paradicsomi állapotok vannak a tetőtérben. Vízcsobogást hallok, füvek, fák illatát érzem, elmondás alapján van itt medence is, amiben jót úszkálok is később, s beszélgetek Thomassal, Amirahról és a kettejük közötti kapcsolatról. Itt ebédelünk, mindenféle déligyümölccsel tarkított étel közül szemezgetve, itt töltjük a délütánt, s a vacsorára is itt kerül sor. Van még arra lehetőség, hogy ne érezze magát mindenki álomvilágban? Mert ez csak az lehet. Ilyan nincs, hogy nincs semmi buktató a dolgok mögött. Pedig úgy tűnik nincs, s mi, akik vállalkozunk befektetésre, el is mondjuk mennyit szánnánk erre a célra, s már készülhetünk is haza. 
Nehéz döntés volt ez nekem, mert nem igazán adok sokat erre a Vedantarra, s nem is akarom használni, viszont nem egy éhezőt láttam már, akinek nagy szüksége lenne erre. Az én 50 milliócska dolláromat szépen felsrófolták a többiek, s Fabrizio 500 milliót ajánlott már a végén. Nem is várhattunk tőlük mást, hisz a dőjfösség, a többiek fölé emelkedés, túllicitálás hajtja a őket e-felé. Minél többet nagyobbat akarnak szakítani. Hát tegyék. Nekem éppen elég ez az összeg, amivel még nem bukom nagyot, de ha bejön, s segíthettem Afrika éhezőin, megnyugodhatok.

Elindulunk hát haza, s alkunk tárgya Jackkel már az, hogy anyjának ne mondjam el miket is művel. Puszikról alkudozunk, ami kicsit fura lehet, de ha belegondolunk egy tinédzser fiútól milyen nehezen lehet egyet is beszerezni a szeretet ilyetén megnyilvánulásából, már nem is olyan meglepő a tárgyalásunk.
Majd egy hangot hallok...a pilóta hangját:
"Miss Danvater, hamarosan megérkezünk a megadott koordinátákhoz!"
Na nee, ez most komoly, ez az egész meg sem történ? Elaludtam a helikopteren? Úgy tűnik, ugyanis hamarosan leszállunk, s limuzinba szállva megállunk egy kastély előtt. Dejavu fog el, mintha már átéltem volna mindezt, csak sokkal nagyobb hangzavarral, ugyanis most mindenki mintha ledöbbent volna, a sárga kastély láttán. "Sárgaház?" Veti fel Jack. Ki tudja, lehet megőrültünk, vagy még mindig álmodok. Egy befektető nem érkezett meg, vagy csak álmaimban voltunk kilencen?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése