Emma Folami Danvater vagyok, s itt rögzítem gondolataimat egy hangszalagon majd, amelyek velem történnek az elkövetkezendő egy hétben, melyet egy Szibériai kastélyban, és annak környékén töltök. Vendéglátónk egy különleges találmányt szándékozik bemutatni, egy nyaralás keretein belül.

2010. július 13., kedd

Első támadás az utolsó?

Mi a fene volt ez? Ránk lőttek, miközben haladtunk a limóval célunk felé, s már pörgött is a kocsi. A sofőrnek annyi, lelőtték. Mi azért kimásztunk így, vagy úgy a kocsiból, kisebb sérülésekkel, s elindultunk Sam Nolen után, be az erdőbe, mondván tud egy rövidebb utat. Hát köszönöm szépen...nem is lett volna ezzel gond, ha nem lövik le őt is. ...és most? Mi lesz? Mi van?
Káosz! Ordibálás! Türelmetlenség! Félelem! Ijedség! Fejetenség! Még több hangzavar!
Én meg csak állok, s próbálom kiszűrni honnan jött a lövés. Szerencsétlen férfinak semmi esélye, hiába is próbálnék segíteni rajta. Hallom jól, ahogy hörög, s tudom, tüdejét érte a lövés.
Itt mindenki megzavarodott?
A társaság egy része elindul tovább arra, amerre eddig haladtunk, tovább a sziklák mellett. Vajon ők teszik jól, vagy mi, akik a kocsihoz visszaindulunk? Már megint mennyi kérdés.
Az úton haladunk tovább, s Iklak hosszab séta után beérve elmondja, hogy valami őrült támadt rá embereire, de velünk még van valami terve, így nem támadott meg.
Valahol sejtettem, hisz ahogy meg is jegyeztem, ha minket akart volna, meg is tehette volna már.
Az este még távol van, s én szeretnék pihenni, de türelmesen állok, hogy végighallgassam ahogy sebtiben bemutatják a találmányt. A Vedantart, mely bármiből bármit előállít.
Nagyszerű! Egy csodamasina...pff...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése