Aztán megint elég sokáig haladtunk tovább, majd napszállatra megálltunk, s beszélgetni kezdtem az ismeretlen férfival, mivel elég fura érzésem támadt vele kapcsolatban. Rajtam kívül kevesen mormolnak magukban számokat, s én is rend szerint felfelé növekvően, hogy lépteim számát tudjam. De ez az alak látszólag minden rendszer nélkül mormolja a számokat. Ráadásul mikor beszélgetni kezdtem vele, azt mondta, hogy egy, azaz egy darab tevével akarunk elmenni innen 23-an. Szép gondolat....csak megoldhatatlan.
Mint kiderült nem is biztos, h megoldhatatlan, hisz már csak neki kell menekülnie, miután minket beterelt egy újabb alagút végén lévő terembe, ránk zárta az ajtót és berobbantotta azt. Ránk dőltek a falak, s valami nagyon különös módon alig esett valakinek baja. Sőt, Bryan törött kulcscsontja még meg is gyógyult. Mi a fene ez? Képzelődünk? Csak képzeltem, és ő is, hogy el volt törve a válla? Ennyire befolyásolható az emberi elme?
Csak Jack...őt mentettük ki legutoljára a romok alól, s nem tud megszólalni csak nagyon nehezen, s levegőt is alig kap. Szerencsére -vagy nem, majd kiderül- megtaláltak minket, s visszakerültünk a kastélyba, ahol egy orvos megvizsgálta unokaöcsémet, s kiderült meg kell műteni, mert belső sérülései vannak. Mellette maradhatok, ami kicsit megnyugtat, de át kell mennünk egy másik épületbe, valami laborba. Laborban fogják operálni? Ahhoz nem műtő kell? Laborban nem vegyi anyagokkal dolgoznak, kísérleteznek? Na de ha megvan a felszerelésük, akkor reméljük sikerrel járnak.
Félek...Egyre jobban hasonlít apjára, lassan mintha megnyugodni látszana, vissza vesz a hőzöngéséből is, bár apja is elég indulatos tudott lenni, s olykor csak én tudtam megnyugtatni. Hangja változása is rá emlékeztet, mintha bátyám szavait hallanám. Az utolsó pár mondata most is fülembe cseng. Nem akarom elveszteni újra...nem akarom elveszteni őt is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése