A vég

Régen nem jegyzetem már be semmit eme szalagra, de most bepótolom. Bár biztos vagyok benne, hogy jó pár információ ki fog maradni, így a teljesség igénye nélkül lássuk, azaz halljuk az eseményeket.
Szóval miután magunkhoz tértünk kábulatunkból a kastély poros volt, hajak, szakállak mérete jelentősen megnövekedett. Kiderült, hogy bizony jelentős mennyiségű hó esett le, s ez nem nagyon teszi lehetővé, hogy elmenjünk innen gyalogszerrel.
Pedig volt rá próbálkozás, Fabrizio helikopterrel akart elmenni.
Valahogy én azt éreztem nem szabad elmennünk innen már, mert tudnom kell mi okból is vagyunk itt.
Mr Yamaguchival lementünk újra ahhoz a képhez, amit a kopasz fazon mutatott,melyen mi mindannyian rajta vagyunk, s képeink alatt találtunk jelzéseket. Arra gondoltunk, hogy ez valamiféle számozás, besorolás lehet, de biztosak nem voltunk ebben, így nem is fejtettük ki véleményünket senkinek. Nem is lett volna jó ötlet, egyrészt mer nem tudtunk sort állítani, másrészt meg csak vita lett volna belőle.
Később sétálni indultam Rexivel, mikor is egy helikopter hangját hallottam, az erdő irányában zuhant le. Visszaérve a társalgóba alig volt ott valaki, mind megijedtek, és lemenekültek a pincébe. Juliette azonban vállalkozott arra, hogy elinduljunk együtt megnézni mi is történt, majd később csatlakoztak hozzánk még páran. Megtaláltunk a gépet, de nem volt már benne senki. Egy balta találta el ezt a gépet is. Később megtaláltuk Josefet, vagy ő minket, s mivel nem engedett abból, hogy ő bizony megöl minket, mert ez a sorsunk, Fabri fejbe lőtte.
Később Fabrizio egy bombát talált, így egy nagy katonai helikopterrel mindannyian elmenekültünk a kastélyból, de alig jutottunk el úgy 200 km-re, lezuhantunk. Szerencsére senkinek nem esett baja, a pánikot kivéve. Pár napba beletellett mire visszaértünk a kastélyba elcsigázottan. Már a kapuban fogadott minket Collyn egy idegennel, aki a többiek szerint nagyon hasonlított az idegenre, aki a pincei falképen volt. A kastélyba visszaérve pihentem kicsit, felmelegedtem a társalgó kandallójánál, s hiányérzetem volt. Megéreztem, hogy valaki nincs jelen, és igazam volt. Fabrizio eltűnt. Yamaguchi úrral elindultunk megkeresni őt, de balszerencsénkre nyomait elvesztettük, viszont megtaláltunk egy mély lyukat, mely egy katlanszerű képződményben volt. Kis híján belepottyantam a lyukba, s akkor már sejtettem, hogy valószínűleg az olasz férfit nem látjuk viszont többet.
Visszamentünk a két fiúval és a japán férfival a kastélyba, és ittlétem óta először éreztem azt, hogy semmi értelme élnem. Visszamentünk, kötelekkel, lemásztunk elég mélyre, de nem jutottunk le legalulra, csak ilyen hatalmas csavarokkal találtuk magunkat szembe. Kevés hiányzott hozzá, hogy lezuhanjunk, mikor egy minden eddigit felülmúló földrengés rázott meg mindent. Mikor vége lett egy kötéllétra hullott alá mellettünk, amin sikeresen kimásztunk, s Mr Ikalakkal találtuk magunkat szemben, aki visszakísért a kastélyba, ott le a pincébe. Állítása szerint el akarta mondani hogyan is menthetjük meg a világot, de végül még ő sem jutott szóhoz. Ahová megérkeztünk egy terem, s ott egy hatalmas ajtó, melyen egy elég nagy kulcslyuk. Takumi elővette a kulcsot, melyet már régen őrzött, s kitárult előttünk az ajtó, nyikorogva, fénnyel elárasztva mindent. Láttam, érzékeltem, olyan erős volt. Bent a többiek elmondása szerint egy arany folyosó vezetett el kőtrónusokig, melyek mögött ott állt a képünk. S egyen, Fabrizio székén véres húscafatok. Számoltam, gondolkodtam, s tudtam ki ő...Beleültem a saját trónusomba, s mindenki más a sajátjába, Mr Iklak is egybe, s elindultak alattunk az ülőalkalmatosságok, összeforogtak egymásnak háttal, s újabb rengés kezdődött, hosszan, abba sem maradt. Kezdett beomlani minden, s menekülnünk kellett. Az egyik hölgy a székek helyén talált egy kijáratot, ahol sikerült kimenekülnünk kisebb nehézségek árán.
A falutól nem messze bukkantunk a felszínre, ami úgy ahogy még állt, de a kastélynak már csak romjai maradtak. Lementünk hát a faluba, ahol már vártak minket, éppen kiásva egy kőszerkezetet, annak az ajtaját. A falusiak egy részét repülő törmelékek sodorták el, a főnököt is, Ikal és a maradék nép beterelt minket a szerkezetbe, azzal, hogy járjunk sikerrel.
Járjunk, de hol? az űrben, ahogy Jack mondta? Vagy a Föld közepén, ahogy én kérdeztem? Nem kaptunk válaszokat, csak jó szerencsét kívántak nekünk, leültünk a kör alakú valamibe, a számunkra elhelyezett kőszékekben, s mikor ránk zárták az ajtót, zuhanni kezdtünk. Sokáig, majd minden bizonnyal már emelkedtünk, mert belenyomódtunk a székekbe a sebességtől, s fülünk is bedugult...
Megállva kitárult az ajtó előttünk, s kilépve érdekes érzés fogott el. Minden fehér, látom, fénylik, csillog...Azt hittem álmodom, s csak káprázat az egész, de nem...
Nem tudom akarom e én látni a világot, ha minden fehér...
Lassan megszokta a szemünk a vakító fehérséget, s felnézve az égre színes felhők, szikrázó szivárványszínű égi fényjátékok kápráztattak el bennünket. Tehát ilyen a sarki fény? Gyönyörű, mégis borzalmas. Kétségek sora bujkál bennem. Látok, s rá kell döbbennem, hogy alig van rajtunk kívül más a
földön Csak pár csoport ember közeledik felénk, egy egy állat vezetésével.
Csoda és egyben borzalmas események sora történt velünk, velem. Itt kell mindent újrakezdenünk? Ezt akarták az isteneink, a világot meg kell menteni a pusztítástól, meg kell menteni a szennyeződésektől, hagyni kell neki időt, hogy újra élhető legyen?
Igen, ennek csakis az lehetett a célja, hogy az istenek megbüntessék az embereket, amiért tönkretettek mindent. De adtak egy halvány esélyt az emberiségnek, hogy jóvá tegyen mindent. Vajon sikerülni fog ismerve azokat, akik idekerültek? Talán igen, de csakis összefogással...

Forrás bejegyzés első részéhez Julie, akitől idézek csöppet:
"Jöttek a gonosz bácsik, ésés Collyn odament az egyikhez aki ráfogta a fegyvert, én meg lőttem."
"Valamiféle szláv nyelv egyikét használó emberek ütötték fel fejüket a kastélyban. Először csak kívül mogorván és számunkra értetetlenül kommunikáltak majd egyre beljebb merészkedtek." Eme idézet szerzője pedig Collyn.

Balszerencséjére Collynnak, megint őt sikerült eltalálni megjelent egy kopasz fazon, aki elmondta, hogy azért vagyunk itt, mert hamarosan világvége lesz, és mi fontosak vagyunk ahhoz, hogy itt túléljük. Azt nem tudta megmondani, vagy éppen nem akarta, hogy mire kellene számítanunk, mi is fog végezni a Földdel. Lekísért a pincébe, egy rejtett ajtón bementünk egy dohos terembe, ahol volt egy kerek fal, a falon vésetek, amit nem tudunk elolvasni, viszont alatta ott van mindenki bevésve a falba, felismerhetően. Aztán feljöttünk vissza, ahol hangos zörgéssel leereszkedtek ablakokra, ajtókra valamilyen vasrolók, végül valami füst jött be, amitől mindenki elkábult.

Annyi minden...

..történt, hogy azt hiszem egy teljes hangszalag sem lenne elég a felsorolásukhoz. Nem is tudom hogyan szedjem őket sorba, anélkül, hogy valamit is kihagynék.
Először haza akartunk menni, de én meggondoltam magam, a többieknek meg nem sikerült, mert nyílhegy és fejsze kötött ki járműveikben. Aztán visszaérve az indulatok már tetőfokon voltak, Collyn kiment, s meglőtték, így Bryan utána akart menni, Fabri nem tudta lebeszélni, bár az ő indulatossága is elég erőteljes volt, így nem csodálkozok rajta.
Bryan, mikor azt javasoltam neki kutakodjon kicsit, -magát elfoglalásképp- talált egy Chilei peso-t, egy vitorlást ábrázoló hajó képe mögött. Ezt boncolgattuk kicsit, s elég ok mindent megtudtunk róla, de most nem sorolnám föl.

Jól döntöttünk?

No igen, Joseffel el is indultunk, végig egy elég hosszú alagútrendszeren. Úgy 6-7 órás séta után Eljutottunk addig, hogy felmehettünk az erdőbe. Itt is sétáltunk egy ideig, mikor egy alak bukkant ki előttünk a bokrokból. Nagyon meggyőzőnek éreztem a hangját, mikor arról beszélt, hogy vissza kellene mennünk a kastélyba. Főképp azért volt hihető, mert akkor is minket féltett, mikor már nem szegeződött rá fegyver, csakhogy belefojtották a szót. Konkrétan Josef azzal, hogy leütötte.

Hahh...kezd elegem lenni ebből a helyből. Ha nem elég az, hogy itt minden olyan fura, hogy a sövénykertben valami nagymacska lábnyomot találtunk, hogy fejünk felett dobogást hallani, s még be sem lehet oda menni, még vihar is kerekedik. Az igazság az, hogy akkor is jól esett az eső, ha hideg volt, s dideregve jöttem be a teraszról. Elmentem átöltözni, s mire visszaérek arról beszélgetnek, hogy áramszünet van, ami ugye nekem jó ideig nem volt tény, hisz nem használtam semmilyen elektromos kütyüt.
Egy alak jelent meg az ajtóban, valamilyen Josef, fogalmam sincs, hogy meg lehet-e benne bízni, vagy sem, de állítása szerint Iklak ránk akar támadni, megöli mindenkit, úgy, hogy azt valaki másra terelje, ezért is lötték le két társukat, elterelésképp. Logikusan hangzik, de az is, amit Iklak mondott, hogy egy őrült támadt ránk. Nehéz eldönteni kinek higgyünk.
Jack fantáziája egyből beindult, mindenféle fegyvereket kezdett sorolni, hogy mit is kéne vinnünk a vihar utáni kiosonáshoz magunk védelmére. Ez nem tetszett sokaknak a társaságból, s rátámadtak a fiúra. Az addig oké, hogy Jack egy elkényeztetett fiú, aki apa nélkül nő fel hülyeségekbe is belemegy, s visszabeszél, de hogy ezt felnőttek ne tudják kontrollálni, az már érdekes. Mi a fenéért kell egymásnak esni, mikor tudni kellene, hogy ha nem tartunk össze, nem fog sikerülni kijutni innen. No de nem foglalkoznak itt sokan azzal, hogy a másik embernek baja van, nem kell csodálkozni. Ritkán kap el a düh, de most sikerült, s Jacket berángatva a pince-bunker egyik szobájába veszekedtem vele, s egy idő után megnyugodva megígértettem vele, hogy nem fog feleselni, s a felnőttekre hagyja a menekülés szervezését. Remélem megértette, hogy hőzöngéssel nem megyünk semmire, s mások is lecsillapodnak. Szükségem lesz rá, és Cecimre.

User okfejtései!

Gondoltam egyet, és visszalestem a blogunkat, hogy tudjunk kicsit előre lépni a játékban. De előtte, ha nem baj, összeszednék pár dolgot, amit már a játék során tapasztaltunk. Kicsit hosszúra sikeredett, de szerintem érdemes végigolvasni ;)
Először is ugyebár volt egy hét előszelünk, ami szinte paradicsominak hatott a mostanihoz képest.
Mindenkinek deja vu érzete van, ami már köztudott, s fejtegettük is, hogy mi okból lehet, ha egyszer úgy véljük, még senki nem járt a kastélyban.
Aztán tudok olyanról is, hogy a fura faluban a sámán Fabriziotól azt várja, hogy tudna e már mi okból van itt, Szibériában.
A falu nekem azért is érdekes, (mert ha egyszer próbálták megóvni a civilizációtól, már ha igaz az első héten hallott dolog, akkor) miért is van ott jelen sok kultúra jele?
Aztán voltak páran olyan sötét helyeken, amiről nem tudják mi is lehet pontosan.
Valamint különösen viselkednek itt az ajtók. Mert a megbeszélésen Fabrizio és Takumi nem tudtak kimenni az ajtón, mert az zárva volt, Iklak látszólag nem is sejtette miért is van az zárva, de ő simán ki tudott menni.

Na és most jön ide pár olyan szösszenet, amit már előzetesben fejtegetni kaptunk, persze csak egy csipet, ami szerintem eddig ide klappol:

Pár nap eseményei...

Sem kedvem, sem türelmem nem volt mostanság, hogy bármit is rögzítsek ezen a szalagon, de most ideje, hogy mindent felvegyek.
Először is Sam Nolent, vagy Lonant eltemették egy különös faluban. Már maga a falu is érdekes volt a mindenféle kultúra jelét magába foglalóan, de az, hogy temetés egy máglyán égetés volt, ráadásul kékes fénnyel égtek a lángok ahogy a többiek mesélték, az még furább. Egyáltalán közülük való volt az a Sam, hogy ilyen szertartásos temetést csináltak neki? Tudja a fene, de ez akkor is fura.
Aztán az a sok közönyös gazdag alak...kezdett a méreg elönteni, mikor Jack lezuhan abban az édenkertszerűben a fáraól, s egy ebmer sem vett róla tudomást, eszükbe sem jutott hogy segítsenek. De még a kastélyban sem találtunk senkit, aki segített volna. Hol a fenében vannak ilyenkor a sárga-ruhás vagy éppen öltönyös segítők? A végén én tettem vissza vállát a gyereknek, s örültem, hogy apám mellett meg kellett ilyeneket is tanulnom, hogy segíthessek neki, ha szükséges.